Drága Piroskánk!

Büszkék és boldogok vagyunk, hogy a Rózsavölgyi Szalonba hoztad – Vörös Robi rendezésében – az egyetlen önálló estedet, amelynek a címe pontosan azt fejezi ki, aki Te magad vagy: EMBERI HANG.

Énekeltél, és történeteket meséltél az életedből. Akkor mondtad, hogy nem szereted, ha „legendának” neveznek, te „rendes iparosnak” tartod magad. Persze a „rendes” nálad nem kicsinyítés, hanem tartás. Az „iparos” nem szürkeség, hanem mesterségbeli biztonság. Az a fajta pontosság, amelyből egyszer csak művészet lesz. Az EMBERSÉG a Te tónusod, drága Piroska. A hang, amely csöndben is teljes.

Ezen az estéden egyszer hosszan beszéltél arról, hogy Kaposváron tanultad meg, a kötelességtudat nem jelszó, hanem ritmus: próbáról előadásra, szerepről szerepre átvihető figyelem. Hogy az ember nem a saját fénye körül kering, hanem a többiekhez igazítja magát. Hogy a csapat nem díszítőelem a pályán, hanem maga a pálya. Mennyi mindent mondtál el ezzel nemcsak a színházról, a színészetről, hanem az életről.

Kedvenc hasonlatod elsőre derűs és könnyű, de ha az ember beljebb halad vele, rájön, mennyire összetett: „Mi, színészek, olyanok vagyunk, mint a cirkuszi lovak – ha megszólal a trombita, emeljük a lábat, és boldogan megyünk a színpadra.” Nálad ez a boldogság nem póz. Nem elken, hanem kiélesít: a fájdalmat, a fáradtságot, az idő múlását.

Sokszor mondod: nem engedsz el senkit. Ha valaki egyszer a közeledbe került – mester, játszótárs, barát –, az marad. Nálad az „el nem engedés” hűség: a közös időhöz, a kimondott és ki nem mondott fogadalmakhoz. És igen, ugyanaz a hűség kísér be este a színpadra is: nem lehet nem menni, mert ez a közönségnek tett ígéret része.

Nyolcvan év: nagy szám. A mögötte álló estéket viszont nem lehet számolni. Mi abból élünk, amit ezekből az estékből kaptunk, kapunk. A pontosságod ritmusából, a bátorságod példájából, abból a furcsa, mégis megnyugtató bizonyosságból, hogy ha megszólal a trombita, te felemeled a lábad – és bemész.

Köszönjük a hűségedet a Rózsavölgyi Szalonhoz is, óriási öröm, hogy jelenleg is játszol nálunk örök játszótársaddal, Jordán Tamással. Ahogy az is boldogság számunkra, hogy mi szervezhettük a Szalonban azt az ünnepséget, amikor megkaptad a Psota Irén-díjat.

És szeretnénk, ha tudnád: ahogy Te nem engedsz el senkit, úgy mi sem engedünk el Téged. Köt a hűségeskünk: Hozzád.

Isten éltessen sokáig. Mindent hálásan köszönünk! Szeretettel: Zimányi Zsófia és a Rózsavölgyi Szalon csapata