2018. szeptember 14-én mutattuk be a Táncórákat (szerző: Mark St. Germain) Dicső Dániel rendezésében. Eddig több mint 110 alkalommal ment. Amikor készültünk rá, felkértük Stefanik Krisztina pszichológust, autizmus-szakértőt, segítsen abban, hogy ne fusson félre az előadás. A Táncórákban ugyanis Józan László egy különös intellektusú, autizmussal élő fiatalembert játszik, aki táncórákat venne az egykori Broadway-táncosnőtől - ő Ullmann Mónika -, aki egy sérülés miatt már nem tud visszamenni a színpadra. Gyönyörű előadás. Mindkét színművész elnyerte alakításával a Vidor Fesztivál díját.
Most amolyan fotótörténetben idézzük fel az elmúlt öt évet. A próbákat. A kezdetet. A bemutatót. A vendégjátékokat. Éjszakai utazást hazafelé Kőszegről. A közös Valentin-napot. A közös karácsonyokat. A közös húsvétot. A pandémia utáni újrakezdést. A Vidor-fesztivál díjátadóját. Az előadás első születésnapját. A születésnapból lett aztán még további négy...
Drága Táncórák-csapat, mindent köszönünk. Búcsúzunk 2023 utolsó napján. Köszönjük: Ullmann Mónika, Józan László, Dicső Dániel, Egyed Mónika (rendezőasszisztens), Cselényi Nóra (jelmeztervező), Enyvvári Péter (díszlettervező), Hárs Anna (fordító, dramaturg).
Kedves Közönségünk, a Táncórák "befejező" három előadására online is válthatnak jegyet ezen a linken >>>