Ismét fantasztikus esténk volt. De azt is mondhatjuk: összeért nálunk a modern francia színházművészet. Mesélünk...
Már szombat délutántól velünk volt Tristan Petitgirard színész, író, rendező, a Válásguru szerzője és felesége, Chloé. Másodszorra jártak Budapesten, először több mint egy évtizede voltak itt. Sokat beszélgettünk most velük - hamarosan interjúk is olvashatók majd Tristannal, illetve forgatott is róla, rólunk egy tévétársaság. Kiderült az is, hogy édesapja, Laurent Petitgirard, aki zeneszerző, karmester, szintén járt már Budapesten - itt vették fel az egyik filmzenéjét.
Tristan kérte, meséljünk, mit játsszunk még a Rózsavölgyiben. Majd összegezte: Magyarországon itt megy a legtöbb kortárs francia darab. Azt feleltük: igen, így van. Amikor szembesült azzal, hogy mi mutattuk be itt elsőként Laetitia Colombani Miért pont kivi? című darabját is, rögtön hívta telefonon az írónőt: "Képzeld, hol vagyok! Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban. És mit látok? Egy helyen mennek a darabjaink. El kell jönnöd ide."
Aztán fényképet készített a Diplomácia című előadásunk látványmakettjéről, azt pedig elküldte másik párizsi barátjának, Cyril Gély írónak. Hiszen az ő művét, a Diplomáciát is mi tűztük műsorra, s még ebben az évben eléri a 140. előadását. Gély egyébként volt már nálunk korábban...
Szóval így ért össze a Rózsavölgyi Szalonban a modern francia színházművészet. Ami azért másképp is megjelent most nálunk. Tristan Petitgirard ugyanis azzal a hírrel érkezett hozzánk: a Rózsavölgyi Szalon kapta meg egy új francia darab - Cyril Gély írta - világpremierjének a jogait. Ujjongtunk. Nagy dobás. Nagyon nagy. Hamarosan mindent mondunk róla, hiszen decemberben próbálni kezdjük...
És hogy tetszett a szerzőnek a Válásguru? Imádta. Imádta a színészeket - Ullmann Mónika, Brasch Bence, Józan László -, imádta a rendezést, Őze Áron munkáját. Írt a vendégkönyvünkbe is.
Köszönjük, Tristan és Chloé!
A Válásguru novemberi előadásaira online is válthatók jegyek >>>
Köszönjük, hogy velünk vannak, hogy jönnek hozzánk, hogy nézik a Rózsavölgyi Szalon előadásait és csodálatos művészeit.