Zajlanak Ivan Viripajev: Illúziók c. darabjának próbái. Milyen gondolatai vannak a történettel kapcsolatban?

Az emberek néha úgy élik az életüket, hogy mindenáron valami konvencióhoz akarnak ragaszkodni és nem mernek kilépni a társadalom kikényszerítette komfort zónából. Amikor ezzel szembesülnek, megpróbálnak változtatni, alkalmazkodni, vagy belerokkannak. Velem, mint színésszel, az a baj, hogy a saját ügyemmel vagyok elfoglalva, és amikor a darab egészére vagy összképére kérdeznek rá, akkor nagyon nehéz az általam megélt mikroklímából kinézni.

Mi a darab érdekessége?

Az elmúlt napokban megfogalmazódott bennem, az a darab érdekessége, hogy monológok sorozata; nagyon kevés dialóg szituáció van benne. Furcsa tapasztalás volt, hogy a négy szereplő karaktere és jelleme azon keresztül körvonalazódik a néző számára, ahogy az egyes szereplők a saját környezetükről és partnereikről beszélnek. Milyen színben akarják feltüntetni magukat és  mulasztásaikat a külvilág számára, ezt hogy színezik, hogy tompítják vagy minimalizálják. Viripajev hétköznapi helyzeteket teremt, mégis nagyon érdekesen bomlik ki a négy ember gazdag jellemparádéja.

Úgy tűnik, nehéz külön beszélni a szereplőkről, annyira szorosan összefonódnak a történetben.

A darab első felében a szerző jobban elkényezteti a két női szereplőt, akik sokat beszélnek az éppen távol lévő emberekről, és így ismerjük meg, hogy velük, a hölgyekkel, mi is történt. Ez a négy ember egy élettérben, egy életkörben éli az életét, a barátságuk és fiatalkori kapcsolatuknak köszönhetően és ezen keresztül tükröződik minden egyes esemény. Nagyon közel állnak egymáshoz, nehéz ettől elvonatkoztatni.

A Rózsavölgyi Szalonban ez már a negyedik munkája.

Mindegyik szerepem nagyon speciális volt, az első „A Kappan, a csirke és a marabu” című múlt századi kuplékból összeállított est volt, Fodor Annamáriával és a szép emlékű Józsa Imrével. Színtiszta próza volt Spiró György nagysikerű „Elsötétítés” c. előadása Söptei Andreával és Szervét Tiborral, a Rejtélyes Viszonyok Lábodi Ádámmal pedig egy lélektani krimi, két férfi lelki mélyrepülése egy nő körül. Most pedig itt a negyedik előadás, ahol monológok sorakoznak egymás után. Hargitai Iván rendező kitalált egy érdekes játék és/vagy életteret ennek a négy embernek, ami közös nevezőre hozza őket. Nemcsak a színészektől kíván rendkívüli erőfeszítést, de a nézőknek is izgalmas kihívás lesz.