Milyen érzés volt, amikor megtudtad, mind a négy női szerepet te fogod alakítani a darabban?

Micsoda kihívás, hogy a csudába ne! Ez az első érzés. Először nem a félelmet érzem, hanem azt, hogy akarom. Ide nekem az oroszlánt! A félelem csak a próbákon jön, hirtelen belém hasít, hogy erre alkalmatlan leszek, nem fogom tudni megcsinálni. Amikor végre az egyik szerep kidugja a fejét a habokból és valami dereng, akkor hirtelen kétségbe esem, hogy a következő szerep még sehogy sem áll.

Külön vagy együtt viszonyulsz a négy figurához?

Olyan, mintha ez a 4 szerep mind egyformán a részem lenne. Valaki kinyitja az ajtót, ott áll egy nő, de a szobában ott van a három másik nő is, akik ugyan nem látszanak, de mégis ott vannak. Úgy tudok legjobban haladni, hogy mindig egymáshoz képest léteznek ők, még akkor is, ha nincsenek egy térben. Elég fura, tudathasadásos állapot, mert ők én vagyok. A legtökéletesebb nő a négy összegyúrása lenne, aki én vagyok!

Ezekben a nőkben az a közös, hogy mindannyian ugyanazzal a férfival voltak kapcsolatban.

Mindegyik nővel az az érzésem, hogy amikor a férfi találkozott vele, azt érezte, végre megérkezett. Aztán mindig jött egy hiány, valahogy sose a teljességet élte meg a kapcsolatban, hanem menekült az egyik kapcsolatból a másikba. Azon gondolkodom, hogy amikor szerelmesek vagyunk, tulajdonképpen kit vagy mit szeretünk? Azt, ami van, vagy azt, ami nincs? Abba vagyunk szerelmesek, aki ott áll, vagy abba a hiányba, ami nincs meg benne, csak keresünk hozzá egy alanyt?

Mindig ilyen mélyen analizálod a szerepeidet?

Minden szerep egy terápia számomra. Közben csodás dolgokkal szembesülök. Vajon mit jelent a nagy igazi keresése? Egyszer csak jön valaki, aki olyan tud lenni, hogy ne érezzük ezt a hiányt? A nagy probléma csak az, hogy valószínűleg a hiány bennünk van és nem a másikban. Tévedés azt gondolni, hogy a másiknak kell elvégeznie azt a lelki munkát, ami az én feladatom.  Ez a színdarab azt mutatja meg, hogyan nem szabad párkapcsolatban élni. A jó párkapcsolathoz elképesztő munka és figyelem kell, amivel sokat teszünk egymásért és ezen keresztül saját magunkért is. Nem belevesznek, nem áldozatokká válnak, hanem önismerettel és munkával méltó társakká akarnak válni. Alanyi jogon nem jár semmi, csak a megdolgozott munkának van értelme.

Először dolgozol együtt Őze Áronnal és Németh Kristóffal.

Igen, még nem dolgoztunk együtt. Kristóffal futólag ismertük egymást, Áronnal pedig most találkoztam először. Már a legelején kiderült, hogy nagyon egy srófra jár az agyunk.  A Színházak Éjszakáján felolvastunk egy jelenetet a darabból, és akkor már éreztük, minden rendben lesz. Annyira egymásra vagyunk utalva, hogy nagy baj lenne, ha valami nem stimmelne közöttünk. Nagyon őszinték vagyunk egymáshoz, rengeteget nevetünk a próbákon, még saját magunkon is. Kristóf a rendező, egyszerre könnyű és nehéz dolga van velem. Agyalós színész vagyok, nem érzelmeket, hanem gondolatokat játszom, fel kell építenem az embert. Néha vitázunk, érvelünk egymással, de Kristófé az utolsó szó, hiszen ő lát mindent kívülről is.

A Rózsavölgyi Szalon is újdonság számodra.

Számomra üdítő ez a különleges hely, szinte időtlen állapotba kerülünk itt. Annyira szeretem azt a szót, hogy Szalon - egy ékszerdoboz, amiben bonbonok vannak. Azt érzem, itt csak csemegéket, finomságokat lehet csinálni, amitől összefut a nyál a számban. Különleges íze van az egésznek.