Hogyan mutatnád be az általad megformált Connie figuráját?

Connie egy huszonéves pszichológia szakos lány. Okos, pedáns, valószínűleg jó tanuló, de van néhány kínos szerelmi csalódás a háta mögött, ezért nehezen enged közel magához idegeneket. Próbál észnél lenni, hogy az érzelmei ne rángathassák olyasmibe, aminek megint pofára esés a vége.

Két idősebb és két fiatalabb szereplője van a darabnak. Milyen konfliktusok, egymásra találások léteznek a szereplők között?

A két pszichiáternek valamikor a múltban viszonya volt egymással. Elsőre úgy tűnhet, már túl vannak rajta, de ha a közös jeleneteiket nézem, sok feldolgozatlan konfliktus maradt köztük. A két fiatal, Connie és Tristan, szerelme a darab jelenidejében bontakozik ki. Az orvosnő és Connie között kialakul egyfajta kölcsönös szimpátia, talán hasonló szellemi és lelki adottságaik miatt.

Hogyan ütközik a szerelem és a tudomány a darabban?

Számomra ez a darab egyik legizgalmasabb felvetése. Hogy mi a szerelem? Szerintem a fél világ ezen gondolkozik. Lehet-e mérni műszerekkel? Előidézhető-e mesterséges úton? És ha igen, akkor az az érzés igazi? Tényleg jó ötlet egy érzés alapján kiválasztani azt az embert, akivel majd leélsz egy életet? De ha meg nem, akkor tudsz bármit is tenni ellene?

Milyen élmény Valló Péterrel dolgozni?

Már kétszer dolgoztunk együtt a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Azok is tanulságos, izgalmas munkák voltak, de ez a mostani valahogy egészen különleges. Ijesztően közel van ugyan a szeptember 15-i bemutató, nekem mégis úgy tűnik, mintha rengeteg idő jutna mindenre. Ez persze nyilvánvalóan egy érzéki csalódás; biztosan azért érzem így, mert kevés szereplős a darab, így aztán a rendező többet foglalkozik velem. (Úgy látszik szeretem, ha a rendező velem foglalkozik.) És Valló Péter mindig tud valami olyat mondani Connie-ról, ami az én Walt Disney-n szocializálódott lelkemnek elkerülte a figyelmét.

Hogy érzi magát a Rózsavölgyi kamaraszínpadán?

Jól! Amikor először olvastam a darabot, úgy képzeltem el, mint egy filmet: vágásokkal, közelikkel. Ehhez nagyon jól illik ez a pici, zárt tér. Jól esik, hogy minden olyan közel van. Nem kell hatalmas gesztusokat használni, hogy a hátsó sorban is lássák, mi történik velem. Bőven elég csak úgy „lenni”. Ad egyfajta intimitást a játéknak ez a tér.