RSZ.: A K.V. Társulat Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsa kettőséből áll. Hogyan kerültél a képbe?

SP.: Krisztát régóta ismerem, többször játszottunk együtt, és megkerestek, hogy nem volna-e kedvem egy négy szereplős munkához. Nagyon tetszett a történet, ezért még ősszel rábólintottam a darabra. Ördög Tamásról is hallottam, hogy érdekes dolgokat csinál és nagyon tehetséges. Kíváncsi voltam, hogy dolgozik.

RSZ.: Mi fogott meg a darabban?

SP.: Pont az tetszett benne, hogy a házastársi és emberi kapcsolatokban egészen mélyre turkál. Egy olyan helyzetben, amikor mindenki a legjobb arcát és formáját mutatja, jelen esetben, egy vendégségben a szereplők minden tabut ledöntenek, ráadásul három oldalról megvilágítva.

RSZ.: Három oldalról?

SP.: A nézőnek poén lesz, hogy nem fogja érteni, mi történik, mert olyan mintha elölről kezdődne a darab, aztán rájön, hogy nem teljesen, és akkor még mindig van egy harmadik rész. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak szólni hozzá, nekem nagyon tetszik ez a dramaturgiai ötlet benne.

RSZ.: Gyerekes apát alakítasz a darabban, aki sokkal engedékenyebb, mint a felesége.

SP.: Pont ez Zsuzsa nagy fájdalma, hogy az én viszonyom a gyerekkel bensőségesebb, mint az övé. Ő gyakorló anyaként mindig tiltakozik ellene. Pedig arról van szó, hogy a nőnek van egy rendszere, amit a férfi mindig áthág. De azt nem lehet nem észrevenni, hogy amikor a nő bemegy a gyerekhez, akkor a gyerek rögtön bömböl.

RSZ.: Játszottál már kávéházi közegben?

SP.: El se tudom képzelni, ez milyen lesz. Sok stúdiós előadást csinálok, megszoktam az ekkora nézőszámot, de fogalmam sincs, még szoknom kell, hogy a nézők asztalnál ülnek és esznek-isznak közben. A Rózsavölgyi Szalon egy új dolog nekem, úgy látom, az emberek szeretik. A színházi élmény mindig akkor talál be jól, ha a néző is fel van készülve rá, vár valamit, amit meg is kap. Ehhez nagyfokú koncentrációra van szükség minden oldalról. Folyamatosan nézőpiszkálós előadásokban játszom, amikben kihasználom a nézők közelségét.