Milyen rendezői feladat a Salamon király szorong?
Zimányi Zsófia felkérésére rendezem a darabot, a regényből készül egy olyan adaptáció, ami működőképes a Rózsavölgyi színpadán. Megpróbáljuk kihámozni ebből a szövevényes történetből hogy mi az, ami ezt a négy szereplőt összehozta. A történet eléggé egyszerű, egy szálon fut, mégis nagyon sok leágazása van, ezt formáljuk egységgé. Azt a megoldást választottuk, kiindulva a regényből, hogy Jean lesz a központi figuránk. Ez a 25 éves fiatalember jelenti az összekötő kapcsot a többi szereplővel, és a színpadi verziónak is az a dramaturgiai csavarja, hogy Jean egy mindentudó narrátorként van jelen, aki valójában néhány évvel később meséli ez a történetet a barátnőjének, Aline-nak, akivel a történet jelenidejében pont akkor ismerkedtek meg.
Hogyan írnád le a darab hangulatát?
Az egész darab hangulata nekem egy nagy mese. Ezt a „meseiséget” erősíti az a dramaturgiai megoldás, hogy az elejétől mindent tudunk, majd a darab során előkerülnek kis történetek, apró titkok.
A darab fiatal színészei, Sipos Vera és Mohai Tamás elmondták, mennyit tanultak a tapasztaltabb kollégáktól.
Ez egy több generációs történet, nem véletlenül van a darabban egy idősebb és egy fiatalabb páros, különböző párhuzamos életutak. Jordán Tamás a 85 éves Salamon királyt alakítja, a saját koránál is egy jó tízessel idősebb valakit. Természetes, hogy az az élettapasztalat, ami benne megvan, az rettentő sokat tud hozzátenni a darabhoz, gazdagítja azt. Nekem az a feladatom rendezőként, hogy az ő szerepében megtaláljuk azokat a pici mozgatórugókat, amik az egész cselekményt előrébb viszik, de ez természetes, hogy ezeket ő otthonról vagy saját magából hozza.
Salamon király, Madame Cora és Jean is szorong a darabban, de a végére minden a helyére kerül.
Igen, már szinte giccsbe hajlóan romantikus és szentimentális a darab vége, de ez nem baj egy mesénél. Egy 30 éve eltitkolt, maguk előtt görgetett problémával állunk szemben, ami talán nem is akkora probléma, csak az idő azzá tette. Ezt kell tudni megbocsátani vagy feloldani, erről szól ez a darab, és a vége az, hogy ezt sikerül feloldani. Aztán ott kezdődhetne egy új darab, amikor beleültek abba a közös csónakba, amit nevezhetnénk az életük csónakjának, vagy az öregkoruk szimbólumának, ahol végre találkoznak. A darab során egyáltalán nem találkozik a két idős karakter, csak nagyon sokat beszélnek egymásról, csak a darab végén kerülnek össze. Amúgy a legizgalmasabb beszélgetés ott lenne, ami már mindenkinek csak a fejében játszódik le, ezt minden néző le tudja fordítani a saját életére, majd a színházból hazafelé lefolytathatja magában ezt a beszélgetést.
Hogyan tudjátok megjeleníteni az egymásra épülő múltat és jelent a Rózsavölgyi Szalon kis terében?
Olyan színpadképet találtunk ki, aminek a közepe egy kerek kis színpad, mely egyben a bárunk színpada is, hiszen Hernádi Judit egy sanzonénekest alakít, aki egy dal erejéig fel is lép a pódium színpadán. Ez a központi hely egyben Jean helye is, innen három irányba ágazik el a tér, és a nézők között fogunk játszani, a terem legközepén, egymás feje fölött beszélgetve akár. Az előadás nem lesz zavarba ejtően interaktív, inkább picit intim, de csak annyira, hogy hozzátegyen az előadáshoz és élvezzék a nézők.